

Január 26-án, vasárnap 17:00 órakor újabb rangadóra kerül sor, amikor csapatunk hazai pályán fogadja a listavezető DEAC együttesét. A vendégek remek formában érkeznek: 13 mérkőzés után veretlenül vezetik a bajnokságot, mindössze egy döntetlent játszva – igaz, azt pont ellenünk. Eddig elképesztő gólkülönbséggel állnak az élen, 62 rúgott és mindössze 6 kapott találattal.
2025. január 22. · 16:00
A mérkőzés nem csupán az aktuális szezon állása miatt bír óriási téttel, hanem azért is, mert egy igazi presztízsösszecsapás készülődik. A Tolna-Mözs és a DEAC rivalizálása az elmúlt években a női futsal egyik legizgalmasabb párharcává nőtte ki magát, ahol minden egyes mérkőzésen szenvedély, küzdelem és fordulatos játék jellemezte a két csapat összecsapásait.
Az elmúlt évek sikerei, köztük a bajnoki elődöntő és több kiemelt kupaösszecsapás tapasztalatai is bizonyítják, hogy bármely kihívással képesek vagyunk szembenézni, ha szívünket-lelkünket beleadjuk a játékba.
A két csapat eddig 41-szer találkozott, 13 alkalommal mi győztünk, 8 döntetlen született, és 20-szor a DEAC bizonyult jobbnak. Legutóbbi összecsapásunk novemberben 0-0-s döntetlennel zárult, izgalmas, helyzetekben gazdag mérkőzésen.
A két csapat az elmúlt három Magyar Kupa döntőben rendre egymással mérte össze erejét. A tavalyi szezonban pedig óriási csapatmunkával sikerült legyőznünk a DEAC-ot a bajnokság elődöntőjében, ezzel három év után ismét bejutottunk a döntőbe.
A 2020/2021-es bajnokság döntője a mai napig az egyik legemlékezetesebb csatája a két gárdának: négy mérkőzés kellett, hogy eldőljön a bajnoki cím sorsa. Minden találkozó szorosan alakult, csupán 1-1 gól döntött a győztes kilétéről, egy alkalommal pedig büntetőkre is sor került.
A Debreceni Egyetem csapata 13 bajnoki mérkőzés után veretlenül, 37 ponttal vezeti a tabellát. Mindössze egy döntetlen szerepel a nevük mellett, azt is ellenünk játszották még novemberben, 0-0-s végeredménnyel. Eddig 62 gólt szereztek és mindössze 6-ot kaptak.
A csapat formája is lenyűgöző: legutóbbi öt mérkőzésükön rendre diadalmaskodtak, 36 gólt rúgva és mindössze hármat kapva. Köztük volt a TFSE elleni rangadó is, amelyen 4-1-es győzelmet arattak. A Magyar Kupában az Almásfüzitő visszalépése miatt játék nélkül jutottak tovább a négyes döntőbe. Ezzel sorozatban 5. alkalommal lesznek ott a végelszámolásnál.
A felsoroslás nem tartalmazza az Almásfüzitő elleni, novemberi mérkőzésüket, amelyre a vendégek nem utaztak el, így a három pontot 3-0-s gólkülönbséggel a hajdúsági csapat kapta.
2024.november 23. | Futsal NBI. 9. forduló
DEAC - Eger SE 8-0
2024.december 1. | Futsal NBI. 10. forduló
Almásfüzitői SC - DEAC 0-6
2024.december 13. | Futsal NBI. 11. forduló
DEAC - Újpest FC 12-1
2024.december 20. | Futsal NBI. 12. forduló
Csepel FC - DEAC 1-6
2025.január 4. | Futsal NBI. 13. forduló
DEAC - TFSE-Tent Budapest 4-1
Csapatunk harmadik helyen áll a bajnokságban, 25 pontot gyűjtve 7 győzelemmel, 4 döntetlennel és mindössze 1 vereséggel. Jelenleg egy mérkőzéssel kevesebbet játszottunk ellenfelünknél, a TFSE elleni találkozót február végén pótolják a felek. Hazai pályán eddig hibátlan a mérlegünk: 5 győzelem és 1 döntetlen mellett 35 gólt szereztünk, míg csupán 7-et kaptunk.
Legutóbb a Magyar Kupa negyeddöntőjében léptünk pályára, ahol egy végletekig szoros mérkőzésen - egy balszerencsés gólnak köszönhetően - 1-0-s vereséget szenvedtünk a bajnoki címvédő TFSE ellen. A párharc azonban még nyílt, hiszen a visszavágót február 9-én rendezik Budapesten.
2024. november 17. | Futsal NBI 8. forduló
Eger SE - Tolna-Mözs 2-2
2024. november 24. | Futsal NBI 9. forduló
Tolna-Mözs - Almásfüzitői SC 12-0
2024. december 1. | Futsal NBI 10. forduló
Újpest FC - Tolna-Mözs 2-0
2024. december 14. | Futsal NBI 11. forduló
Csepel FC - Tolna-Mözs 1-1
2025. január 5. | Futsal NBI 13. forduló
DVTK-Vénusz - Tolna-Mözs 4-6
A gólok számánál számításba vettük a Magyar Kupában lőtt gólokat is.
Krascsenics Csilla: 15 gól (12 mérkőzés)
Gajzágó Flóra: 11 gól (13 mérkőzés)
Üveges Katalin: 8 gól (11 mérkőzés)
Nagy Anikó: 8 gól (13 mérkőzés)
Urai Bianka: 8 gól (13 mérkőzés)
Fülöp Diána: 6 gól (13 mérkőzés)
Kiss Gréta: 14 gól (13 mérkőzés)
Wiesner Dalma: 9 gól (14 mérkőzés)
Folk Zsuzsanna: 6 gól (4 mérkőzés)
Ferencz Flóra: 5 gól (11 mérkőzés)
Nagy Noémi: 5 gól (13 mérkőzés)
Mindkét csapat szép számban adott játékosokat a magyar női futsalválogatott legutóbbi összetartására, ahol történelmi sikert arattak a lengyel válogatott ellen. Tolnai részről Deczki Vanda, Kiss Gréta, Szabó Bernadett és Wiesner Dalma szerepeltek, míg a DEAC-ot Fülöp Diána, Gajzágó Flóra, Hardon Rita és Krascsenics Csilla képviselték. Érdekesség, hogy Fülöp Diána gólt is szerzett a nemzeti csapat színeiben, ezzel pályafutása során harmadik alkalommal volt eredményes a válogatottban.
A januári lengyelek elleni páros mérkőzésen összesen 8 játékos képviselte a két klubot
A szokásoknak megfelelően ezúttal is élő közvetítéssel készülünk YouTube csatornánkon, ne maradjatok le, szurkoljunk együtt csapatunknak!
Mindent bele lányok, hajrá Tolna! 💙🤍