logo
logo
thumbnail
Szombaton az Eger SE-t fogadjuk
mlsz-logo
Női Futsal NB I. 15. forduló
·
febr. 1.
logo
Tolna-Mözs
3
1
logo
Eger SE
thumbnail
Szombaton az Eger SE-t fogadjuk
Tolna-Mözs
3
1
Eger SE
icon
Tolna Városi Sportcsarnok
icon
február 1. · 14:30

A hétvégén ismét hazai környezetben lép pályára csapatunk, ezúttal az Eger SE lesz az ellenfél a bajnokság 15. fordulójában. Ezzel kezdetét veszi az alapszakasz utolsó köre, így minden mérkőzés egyre nagyobb jelentőséggel bír a tabella végső alakulásának szempontjából.

bajnokság
·
Tolna-Mözs - Eger SE
·
beharangozó
·

2025. január 30. · 14:33

A két csapat között egyelőre kevés közös múlt van, hiszen most találkoznak harmadszor, és az első két mérkőzés az idei szezonban került megrendezésre. Az első fordulóban hazai pályán 8-2-es győzelmet arattunk, azonban a visszavágó már jóval szorosabb csatát hozott. A 8. fordulóban, idegenben egy küzdelmes összecsapáson 2-2-es döntetlent játszottunk.

Az egriek az idény egyik újonc csapataként kezdték meg a szereplést, azonban már az első fordulókban bizonyították, hogy gyorsan felvették az NBI ritmusát. Eddigi teljesítményük: 12 mérkőzés alatt 16 pontot gyűjtöttek, ötször győztek, egyszer döntetlent játszottak és hatszor kaptak ki. A harmadik legtöbb gólt szerezték eddig a bajnokságban, legveszélyesebb játékosuk Pintér Petra, aki 20 találatával vezeti a góllövőlistát.

A tabellán mindössze három ponttal állnak mögöttünk. Csapatunk eddig 11 bajnokin lépett pályára, és 19 pontot szerzett – ötször nyertünk, négyszer döntetlent játszottunk, és kétszer hagytuk el vesztesen a pályát (klubunknak van még egy elmaradt mérkőzése a TFSE-vel szemben, amit februárban pótolnak a felek).

Meccsinfó

Legutóbbi találkozók

Tolna-Mözs

Futsal NBI. 8. forduló | 2024. november 17.
Eger SE - Tolna-Mözs 2-2

Futsal NBI. 10. forduló | 2024. december 1.
Újpest FC - Tolna-Mözs 2-0

Futsal NBI. 11. forduló | 2024. december 14.
Csepel FC USE - Tolna-Mözs 1-1

Futsal NBI. 13. forduló | 2025. január 5.
DVTK-Vénusz - Tolna-Mözs 4-6

Futsal NBI. 14. forduló | 2025. január 26.
Tolna-Mözs - DEAC 0-1

Eger SE

Futsal NBI. 9. forduló | 2024. november 23.
DEAC - Eger SE 8-0

Futsal NBI. 10. forduló | 2024. november 29.
Eger SE - DVTK-Vénusz 9-3

Futsal NBI. 12. forduló | 2024. december 21.
Újpest FC - Eger SE 2-1

Futsal NBI. 13. forduló | 2025. január 3.
Eger SE - Csepel FC USE 4-1

Futsal NBI. 14. forduló | 2025. január 25.
TFSE-Tent Budapest - Eger SE 5-0

Legjobb gólszerzők

Tolna-Mözs

Kiss Gréta | 12 mérkőzés, 14 gól
Ferencz Flóra | 10 mérkőzés, 6 gól
Wiesner Dalma | 13 mérkőzés, 5 gól
Nagy Noémi | 13 mérkőzés, 5 gól

Eger SE

Pintér Petra | 13 mérkőzés, 20 gól
Jakab Zsófia | 12 mérkőzés, 13 gól
Kota Szabina | 12 mérkőzés, 10 gól

Élő közvetítés

A szokásoknak megfelelően ezúttal is élő közvetítéssel készülünk YouTube csatornánkon, ne maradjatok le, szurkoljunk együtt csapatunknak!


Fontos információ

A találkozót a megszokottól eltérően szombaton, 14:30-as kezdéssel játsszuk hazai pályán. Várunk mindenkit a lelátóra, szurkoljunk együtt a lányoknak! Hajrá Tolna! 💙🤍