Hat tolnai játékos kapott meghívót a válogatottba - Olaszország ellen készül a nemzeti csapat
A válogatott március 17. és 21. között Budapesten edzőtáborozik, amelynek programjában két rangos felkészülési mérkőzés is szerepel. A magyar csapat ezúttal Olaszország ellen lép pályára, ami komoly erőfelmérőnek ígérkezik a közelgő Európa-bajnoki selejtezők előtt.
2026. március 16. · 18:30

Újabb válogatott meghívók érkeztek klubunkhoz: ezúttal hat játékosunk is bekerült a magyar női futsalválogatott keretébe. Frank Tamás szövetségi kapitány Ács Krisztinát, Deczki Vandát, Kiss Grétát, Kota Gabriellát, Szabó Bernadettet és Wiesner Dalmát hívta meg a nemzeti együttes következő összetartására.
Az olasz válogatott jelenleg az 5. helyen áll a FIFA világranglistán, és a tavaly megrendezett első női futsal világbajnokságon - amelyet végül Brazília nyert meg - egészen a negyeddöntőig jutott, ahol a későbbi döntős Portugália búcsúztatta. A két válogatott legutóbb napra pontosan egy évvel ezelőtt találkozott, a világbajnoki selejtezők elitkörében.
Mérkőzesek
⚡️ Felkészülési találkozó
🆚 Olaszország
📆 Március 19, 16:00
🏟️ Budapest, Sterbinszky Amália sportcsarnok
⚡️ Felkészülési találkozó
🆚 Olaszország
📆 Március 21, 17:00
🏟️ Budapest, Sterbinszky Amália sportcsarnok
Új szerepkörben vezetőedzőnk
A válogatott szakmai stábjában is történt változás: klubunk vezetőedzője, Reveland Zoltán a jövőben a magyar női futsalválogatott kapusedzőjeként segíti a nemzeti csapat munkáját.
Reveland Zoltán a korábbi világválogatott kapus, Balázs Zoltán helyét veszi át a szakmai stábban. Egy ilyen kiváló szakember nyomdokaiba lépni természetesen komoly feladat, ugyanakkor meggyőződésünk, hogy szakmai tudásával és tapasztalatával méltó módon folytathatja azt a munkát, amelyet elődje végzett.
Közelednek az Európa-bajnoki selejtezők
A magyar válogatott gőzerővel készül a 2027-es női futsal Európa-bajnokság selejtezőire. A sorsolás értelmében a mieink az elitkörben kapcsolódnak be a küzdelmekbe.
A selejtezőket 2026. október 6. és 11. között rendezik, ahol a magyar csapat a B jelű csoportban szerepel majd:
🇭🇺 Magyarország
🇸🇪 Svédország
🇸🇰 Szlovákia (házigazda)
❓ a főkör selejtező 3. legjobb csoportgyőztese
A továbbjutás menete:
✔️ A négy csoportgyőztes és a két legjobb második helyezett kijut a 2027-es Európa-bajnokságra
✔️ A két leggyengébb második helyezett rájátszásban dönt a fennmaradó helyről
Az olaszok elleni felkészülési mérkőzések így fontos állomásai a válogatott építkezésének, és remek lehetőséget jelentenek arra is, hogy játékosaink nemzetközi szinten is megmérettessék magukat.
